Pedagógus családból származott. Az általános iskolát Hejőpapiban
végezte, majd a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban
érettségizett jelesre. Előbb gyártásvezető technológusként
dolgozott a mezőnagymihályi Állami Gazdaságban, majd 1966-
ban az egri Tanárképző Főiskolán szerzett biológia-testnevelés
szakos tanári oklevelet. 1964-től 1968-ig a Porcsalmai Általános
Iskolában, majd 1968-tól 1974-ig a Csengeri Gimnáziumban
(1971-től Ady Endre Gimnázium) tanított. Időközben feleségül
vette Puskás Sarolta biológia szakos tanárnőt. 1965 –ben és 1970-
ben megszülettek gyermekei, Angéla és Emese.
1974-ben Zánkán a Balatoni Úttörőváros főállású sportvezetője.
Eredményes munkája ellenére lakhatási problémáját nem sikerült
megoldani, így már az év novemberében visszaköltözik Csengerbe,
és az itteni általános iskolában (2012-től Makovecz Imre Általános
Iskola) tanít 1999-ben bekövetkezett haláláig.
1975-ben megszervezi a víziúttörő rajt, amely 1989-ig aktívan működik. Tagja a megyei és
országos vízi szakbizottságnak. Közben 1981-ig mellékfoglalkozásban kajak-kenu edző. 1986-tól
az iskola igazgatóhelyettese.
Sokoldalúságát igazolja, hogy kosárlabdát, néptáncot és szertornát is tanított, több diákot
felkészített a testnevelő tanári felvételire. Kevés szabadidejét vadászattal töltötte.
1999 –ben egy szlovákiai sítáborban infarktust kapott. Holttestét lezárt, üvegablakos fém
koporsóban hozták haza, koporsóját négy egykori víziúttörő vitte a sírhoz
Kitüntetései: Kiváló Úttörővezető (1963), Árvízvédelmi emlékérem (1970), Oktatási Miniszteri
dicséret (1979), Úttörővezető Érdemérem (1981), Kiváló társadalmi munkáért (1987)
Szakmai vélemények Vályi András munkájáról:
1967 „...Mint rajvezető példamutató munkát végez. Az úttörők nyári táboroztatásában rendszeresen
részt vesz. Tanulóival igen sok alkalommal volt együtt iskolán kívül is…. A kultúrotthon
szervezésében művészi tornát tanít. Oktató munkája egyre eredményesebb. Ezt mutatja, hogy
tanulói szinte minden esetben az elsők között végeznek a járási sportversenyeken…”
1977 „…Az úttörő mozgalom jó ismerője. A Zánkai úttörőtáborban szerzett ismereteivel,
tapasztalataival segíti csapatunk mozgalmi életének tartalmasabbá tételét… Mint rajvezető
következetesen valósítja meg rajában az öntevékenység, önkormányzó képesség fejlesztését.
Megszervezte csapatunkban a vízi úttörő rajt, mely vezetésével igen eredményesen működik. Több
esetben részt vettek országos vízitúrán, ahol kiemelkedően szerepeltek. Hozzáértésének,
lelkesedésének köszönhető, hogy diákjaink megszerették a vízi sportot…”
1986: „...Mint a vízi úttörőraj vezetője, évek óta lelkesen és eredményesen dolgozik a vízi sport
kiszélesítésében, megszerettetésében. Tanítványaival rendszeresen részt vesz vízi túrákon,
táborozásokon, eredményesen szerepelnek a vízi sport versenyeken. Szakmai tudásának
elismeréseképpen tagja a MÚSZ Országos Elnöksége turisztikai szakbizottságának, ahol aktív
tevékenységet végez….”
2
„ … Nagyon jól ismeri tanítványait, s ennek kapcsán igen jó kapcsolat alakult ki tanítványaival.
Szinte minden tanulónak ismeri erős és gyenge oldalait, s ezáltal nem csak a testnevelési munkában
, de az iskolai tanulás más területein is sok segítséget tudott adni nekik. Jól fegyelmezett , órái
pontosak, ha szükséges volt keményen bírált, de mindig a tanulók szeretete és megbecsülése vezette,
így nyugodtan mondhatom, hogy a tanulók körében közmegbecsülésnek örvendett… „
Visszaemlékezés a VÍZIÚTTÖRŐS évekre:
60 éves vagyok, de elemi erővel törnek fel bennem a vizes évek emlékei, borsókázik a hátam
annyira meghatározó volt az a korszak az életemben, azt hiszem minden akkori társam osztja ezt a
véleményt. 50 éve! 1975 ben fogtunk először evezőt.
Az egykori vízi úttörők a válogatott úttörőkből kerültek ki, Vályi tanár úr (a kicsiknek Csaba bácsi)
tartotta a felvételit. Csak az lehetett a csapat tagja, aki összeszedte magát, jól tanult és elsajátította a
közösségben élés alapvető szabályait. Mi rajongtunk a tanárunkért, ő pedig büszke volt ránk. Ha
közülünk valaki, bármilyen tantárgyból rosszul felelt, a szaktanár az óra utáni szünetben – élcelődve
– árulta be Vályinak. Ő azonnal hívatott és szünet végéig a nevelői szoba küszöbén hallgattuk tanár
úr eligazítását.
Nekünk meg kellett nyerni minden kihívást, vagy iskolai versenyt, de mi ezt nagyon élveztük,
irigyeltek minket a kívülállók, mi pedig a végletekig védtük egymást, sokan be akartak kerülni a
csapatba. Tanár úr, testnevelő tanárként tartalékos felderítő őrnagy volt, minden túléléssel
kapcsolatos tudást, praktikát átadott nekünk. Tűzgyújtás, főzés, táborverés, önvédelmi alapok,
csapatban dolgozás, aztán hajózással kapcsolatos szabályok, vizek tulajdonságai, kötélcsomók,
életmentés leckéket kaptunk. Kitűnő pedagógiai érzékkel kiképezte a nagyokat, aztán a nagyobbak,
15-16 évesek tanították a kicsiket, a 10-12 éveseket. Játszva tanultuk a felelősséget. Felnőttként
négy gyermekünk született. Nem hiszem, hogy mertem volna vállalni, ha nincs ilyen előéletem. Az
50 év alatt végig jártuk a ranglétrát, hajósinasból, többszöri megmérettetés, szertartásos avatás után
vezérevezősök, kormányosok, vízi mentők, túravezetők és néhányan hivatásos hajóvezetők
( kapitányok ) lettünk. A vízen nagyon összekovácsolódtunk, a túrákon nem mindig süt a nap,
esőben, szélben, hideg, áradt folyón vagy akár éjszakai bevetésen is helyt kellett állnunk.
A Tisza vagy a Szamos partján felvert sátortáborokban, kétóránkénti váltásban éjszakai őrséget
adtunk. Betévedhetett bármilyen állat, vagy akár rossz szándékú ember, és egy éjszaka alatt
megemelkedhetett a vízszint is, akkor még nem volt napi vízszint előrejelzés. Egyszer egy éjszakai
bevetésen azt szimulálta, hogy eltűnt egy őr, riadó, ébresztő mindenkinek és indul a környező
erdők, mezők átkutatása. Tök sötétben, félálmosan, fázva és dideregve a félelemtől indultunk
keresni a társunkat, akit csirkevérrel és sárral bekenve, „összeverve” találtunk meg. Na, ott kibújt
mindenkiből a valódi személyisége. Az erősebb lelkületűek azonnal bosszút akartak, a gyengébb
személyiségek meg toporzékoltak, hogy haza akarnak menni... Ezt nyilván csak a mindenkori
újoncokkal lehetett eljátszani, de ki nem hagytuk volna. Gyakorlatilag „szerepjátékot” is tanított
nekünk. Egyszer egy ún. „Krasznán innen – Krasznán túl”-i úttörőcsapatok között zajló
számháborúban bedobott engem felderítőnek az ellenséges táborba. Az volt a dolgom, hogy bátran
járjak keljek, beszélgessek velük, szerezzek minél több infót, hol tartják a csapatzászlót, hogyan
őrzik a tábort stb., aztán kimenekítettek, Csernyi Endre leadta a jelző lövést és azonnal támadtunk.
Ugye nem kell mondjam, hogy melyik csapat nyert.
Valami elképesztő, hogy milyen életre való nevelést kaptunk, a barátságok természetesen
felnőttként is megmaradtak, a mai napig más szemmel nézünk egymásra. Mindannyian természetet
szerető, ismerő emberek lettünk, elfelejthetetlen emlékekkel és történetekkel..
Nagy fájdalom, hogy azt, úgy nem tudtuk folytatni. De az örökség nem veszett el, járjuk a vizeket,
tanítjuk a gyerekeinket, unokáinkat és van közöttünk aktív kajak-kenu edző is.
3
Kik voltak vízi úttörők ? Néhány név, teljesség nélkül!
A vízi úttörő testvéreim: Erdős Tamás, Juhász Zsolt, Porkoláb Tamás,
Akiktől mi tanultunk. Pesti Laci, Pesti Janó, Vass Pisti, Márián Zoli,Lengyel Kati, Szilágyi
Melinda, Juhász Anikó, Szabó Zsuzsa, Szabó Marika …
A saját korosztályunk: Szilágyi Gabi, Barcsay Pisti, Bakk Laci, Bihari Lajos, Simai Zoli,
Feczkó János, Győrfi Sanyi….
Akiket mi tanítottunk: Vajda Zsuzsi, Lengyel Györgyi, Jeles Éca, Mester Andi, Medgyessy
Móni,Juhász Bütyök, Szabó Sanyika, Mester Zsolti, Farkas Pisti, Vályi Mesi, Kerezsi Bea, Szécsi
Csabi, Béres Karesz, Mihályi Jóska, Kovács Judit, Illyés Anett, Katona Andi, Illyés Tibi, Vass
Zsolti, Tarr Józsi….és sokan mások!
Annyira jó lenne itt most mindenkit felsorolni, de az lehetetlen, bocsánat egyrészt nem emlékszem
az összes társam nevére, másrészt biztosan akkor is kimaradna valaki. Azt javaslom aki ezt olvassa,
és tagja volt a „vizesek” közösségének írja meg, akár a saját emlékeit felidézve.
Az évtizedek múlva alkalmazott lecke:
1998 november közepén a felső Tisza eszeveszett gyorsasággal kezdett áradni. Hatalmas vizet
vártak Tiszabecs és Milota környékére. Az ország akkor még nem volt erre felkészülve. Csengerben
van egy árvízvédelmi csoport. Minket, a legfőképpen közmunkásokból álló csapatot Milotára
vezényeltek, hogy védjük meg a gátat. Egész nap és éjszaka is raktuk a homokzsákokat, de a Tisza
csak emelkedett. Teljesen reménytelennek látszott a védekezés, éjfélig kitelepítették a települést,
majd nekünk is szóltak, hogy haza mehetünk, ennyi volt, nincs tovább értelme. De mi, akkor
egymásra néztünk és megkérdeztem a csapatot: emberek ugye nem adjuk fel? Ott maradtunk saját
felelősségünkre, és raktuk a zsákokat. Orosz Mihály folyamatosan járatta a platós IFA
tehergépjármű motorját, megegyeztünk, ha szakad a gát mindenki felkapaszkodik a platóra és az
IFA azonnal indul... de ha elindul, utána már nem áll meg…. Ekkorra már teljesen átázott a gát,
libegett alattunk, mocsárrá változott, ha a homok zsák mellé léptünk, térdig süllyedtünk az
ingoványban. Kimerültek az akkumulátoros lámpáink, elhallgattak az adóvevőink és elfogytak a
fáklyák is. Csak annyit mondhattunk, hogy „Segíts, Ég”! Akkor, ott eszembe jutott, hogy Vályi
tanár úr gyerekkorunkban mit csinált velünk a koromsötét éjszakai bevetésen, hogy el ne veszítsen
egy gyereket se, párokba osztott minket … Te felelsz érte – ő meg érted, fiúk vigyázni egymásra…
Na pontosan ezt csináltam én is, párokba osztottam a felnőtt embereket, így mindenki szemmel volt
tartva és senkit nem nyelt el a sár vagy a víz… Hajnal kettőkor, a Tisza túlpartján, ami Ukrajna,
Csetfalván félre verték a harangokat, tudtuk átszakadt a gát…1998-ban ez mentette meg Milotát és
Tiszabecset az árvíztől.
Csenger 2025.10 hó Farkas Miklós
1975 től vízi úttörő
